A szomorú hír óta elég csendes CL. Viszont most megjelent a Highsnobiety Magazine legújabb száma, amiben ő is szerepel. Azt elfelejtettem megosztani, hogy a Gallériában is design váltás történt. A dizit még Efruse készítette nekem, már csak ezért is érdemes benézni :)
Gallery > Magazinok > HIGHSNOBIETY MAGAZINE 2016 ÁPRILIS >>
"Hivatalosan is bejelentjük, hogy a legfiatalabb tagja a 2NE1-nak, Minzy már nem tagja a csapatnak." YG Entertainment bejelentése a hivatalos oldalukon április 5.-én.
Úgy folytatták, "A 2NE1 szerződése lejárt május 5.-én és januárban megbeszéltük az egyes tagokkal, hogy megújítják e a szerződésüket, kifejezték YG akaratát, miszerint felélesztené a csapatot. Sajnos Minzy nem így érezte."
"Nehéz búcsút inteni egy kollégának, aki 11 éve velünk volt. Ugyanakkor teljesen megértjük és tiszteletben tartjuk Minzy helyzetét, hiszen a csapat két éve nem tért vissza. Így, mi jobban sajnáljuk, mint elégedetlenséget éreznénk."
Azt is mondta, "A többi tag megújította a szerződését. Azt tervezzük, hogy a 2NE1 kiad egy új dalt nyáron. Nem fogunk új tagot felvenni Minzy helyére."
"A 2NE1 hosszú ideje szünetel a két évvel ezelőtti szerencsétlen incidens miatt. Egy tag elhagyja a csapatott, amit egy másik válságnak lehet tekinteni a 2NE1-ben, de mi mindent megteszünk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a 2NE1 túl jut ezen a nehéz helyzeten."
"Megakarom védeni a 2NE1-t, nem számít hogyan. Amikor nehéz, tartsunk össze és legyünk erősek leküzdeni ezt." - mondta Yang Hyun Suk.
Én csak arra szeretnélek megkérni titeket, hogy ezután is támogassátok a lányokat és Minzy-t is!
cr.: YGunited.com
A teen Vogue cikkéből kiderül, hogy mi az a 10 dolog, amit tudnod kell CL-ről.
1. CL nem csak egy feltörekvő badass szóló rapper, de vezetője a 2NE1 K-pop csapatnak.
2009-ben alakult, négy tagból áll, hatalmas jelenlétük Ázsiába, a zenéjük keveredik az R&B és a pop hatásokkal - mint, Madonna és a Spice Girls.
2. Irányítja a zenei menedzser mogul Scooter Braun.
Tudod, az ember, akinek olyan ügyfelei vannak, mint Justin Bieber és egészen a közelmúltig Ariana Grande. Ha a sikerre Justin-ak és Arana-nak is van egy kis hajlama, amit Braun képes megcsinálni, ez lesz CL utazása. Talán még egy duett is születik majd Bieber-el.
3. Együttműködött a legsikeresebb producerekkel/DJ-el, köztük Skrillex, Will.i.am és Diplo.
Fellépett a Mad Decent fiúkkal klubokban és rengeteg tiszteletet szerzett Skrillex-től és Diplo-tól. Mivel elektronikai játékokon futnak most, ez mond valamit.
4. Tudja hogyan lépjen be.
CL-t a jelenléte teszi azzá ami - tudja, hogy fontos és érdekes, hogy komolyan kelljen venni. Bizalmat sugároz.
5. Legjobb barátja kedvenc designerünknek Jeremy Scott-nak.
Itt van hogyan találkoztak: CL viselt egy Scott féle Adidas cipőt egy klipben, amit aztán meglátott az interneten. Azóta legjobb barátok.
6.A rapper, aki tudja, hogy csináljon egy jó dallamot.
Amikor üditőre gondolunk, a Cola és a Pepsi jutnak először eszünkbe. Azonban vegyél egy király K-pop csillagot és dalát a Doctor Pepper-ről és sikered lesz.
7. Királnyő Lorde egy rajongója.
Amikor Lorde kedvel egy zenészt, a világ tud róla. Annyira nagyra becsült, hogy a tömegek azonnal kedvelik, retweetelnek és csatlakoznak a mozgalomhoz.
8. Tánca megmozgat (és tánccsapata), hogy mindenkinek ad dolgot.
CL és csapata tudja, hogy kell táncolni fenntartás nélkül. Amikor mozognak, ismerté teszi jelenlétüket.
9. Le akarjuk másolni a manikűrjét.
A "Hello Bitches"-ben tűz körmei vannak hosszú fém tippekkel, CL uralja a köröm művészet játékát. Alig várjuk, hogy milyen kreatív köröm remekművek jelennek meg a közelgő zenei videóiban.
10. CL nem fél badass lenni.
Folyamatosan kockáztat a stílusával és zenéjével. Miközben úgy tűnhet, hogy rap játékot a férfiak uralják, nem ijeszti meg őt. Készítsék elő a helyet a következő MC-nek.
cr.: teenvogue.com
Nem felejtettem el az oldalt és mint láthatjátok új külsőt is kapott. Persze még van mit rajta csinálni, szóval még fog változni. A kódokat ismét csak köszönöm Efruse-nak!
Megjelentek végre a Dazed Korea áprilisi számához a képek Chaerin-ről, amiket már fel is töltöttem a galériába. A többi friss hírt a napokba még hozom!
Gallery > Magazinok > Dazed Korea 2016 Április >>
CL közeli munkatársa elárulta a Starnews-nek márciús 16-án, "CL jelenleg Amerikában van. Dolgozik az amerikai alkalmazottakkal, köztük Scooter Braun-al az amerikai debütálsáon."
Hozzátette: "Minden jól megy. Nyugodtan mondhatjuk, hogy CL amerikai debütálása már itt van."
Már a címadó dalhoz is leforgatták a videót.
cr.: YGunited.com
A Vogue mostanában több cikket is megjelentetett CL-ről. Mindkettő igen rövidke így egyben hozom őket és nagyon lefordítanom sem kell semmit.
CL imádja a MOSCHINO-t! Nézd meg a legjobb kinézeteit az olasz márkától!
BŐVEBBEN>>
CL Big Backstage Party
A New York-i divathét utolsó napján, CL úgy döntött, hogy felmelegíti a dolgokat egy hivatalos tánc partival. Szóval megragadtak pár havert és kifutói ruhákat, és a koreográfust és YouTube szenzációt Willdabeast és vidáman mondtak búcsút a divathétnek a Hello Bitches-el.
CL egy Alexander Wang mi kollekciót viselt.
BŐVEBBEN>>
Kicsit mostanában el vagyok havazva ezért nem tudtam jönni, de ma hozok mindent. Még azt is elfelejtettem kiírni, hogy új dizi került fel az oldalra. Ismét csak egyszerű lett, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket. Az alap megint csak nem változott, csak még egyszerűbb lett.
Nah de akkor a képek. Feltöltöttem Chaerin Instagram képeit a galériába, készültek róla újabb repülőteres képek, mikor haza utazott, valamint újabb képek is vannak a W Korea magazin februári számához.
Ráadásul az is kiderült az Instagram képek alapján, hogy a Maybelline Koreával újabb projekten dolgozhatnak. Én már alig várom a képeket!
Gallery > Magazinok > W Korea 2016 Február >>
Gallery > Repülőteres képek > Incheon repülőtér 2016 február >>
Gallery > Személyes képek > Instagram >>
2016.02.18. 09:25, Shiboo |
2016.02.18. 09:09, Shiboo |
|